„A főrabbin és rajtam kívül nem tudta senki, hogy Michael is eljön a zsinagógába. Mivel a zsidók nem kapcsolnak be semmilyen elektromos készüléket a szent napokon, nem készültek képek vagy videofelvétel, nem tájékoztattuk a médiát, és próbáltuk a lehető legprivátabb hangulatban tartani az eseményt. Amikor megjelent a gyülekezet örült neki és melegen fogadta. Cserébe Michael igyekezett elhagyni a félénkségét, látszólag otthon érezte magát, együtt dúdolt a gyülekezettel, mozgott a zene ritmusára, mindenkivel kezet fogott aki üdvözölni akarta és végig pirult. Világos volt, hogy Michael-ben nagyon erős a spirituális hajlam és a kötődni vágyás.
Később azt mondta nekem, hogy ez volt élete egyik legszebb estéje, majd ugyanezt mondta az édesanyjának, Frank -nek és másoknak is. Egyértelmű, hogy nagy hatással volt volt rá az esemény. Úgy egy héttel később Michael meghívott az otthonába engem és a családomat vacsorázni. Elmagyaráztam neki, hogy mi csak kóser ételeket eszünk, ezért külön kóser ételszállítóról gondoskodott. Csak az alatt a vacsora alatt tudatosult bennem igazán hogy mennyire félénk is ez az ember. Ahogy ott ültünk együtt, majdhogynem lehetetlennek tűnt elképzelni őt mint szupersztárt. Olyan nagyon hétköznapinak tűnt. De még a saját otthonában is félénk maradt és feltűnt az is, hogy mennyire nem szeret a középpontban lenni. Ha őt nézik az emberek, úgy érzi bírálják, ítélkeznek és rögtön hallgataggá válik. Ez valószínűleg azért volt, mert meg volt róla győződve, hogy az emberek furcsa szerzetnek tartják és azért nézik. Aztán, ahogy a vacsora végén felálltunk az asztaltól, Michael magáról megfeledkezve elkezdte az egyik dalát dúdolni, és a gyönyörű hangja ráébresztett, hogy micsoda végtelen tehetség lakozik benne. Persze, amikor észrevette, hogy mind mozdulatlanul állva őt hallgatjuk, rettenetesen elpirult és zavarba jött. Hálaadáskor Michael meghívott bennünket egy nyilvános moziba, a „Toy Story” vetítésére. Mi akkor érkeztünk amikor a film már elkezdődött és minden sötét volt. Én a Michael mögötti sorban ültem, és végig hallottam ahogy Michael önmagáról megfeledkezve hangosan kacag a gyerekekkel együtt az egész film alatt. Először gyerekesnek gondoltam, hiszen én csak a gyerekeim miatt ültem végig a filmet, de aztán már-már megirigyeltem a felszabadult, őszinte nevetését. Irigyeltem, hogy felnőtt létére így el tudja engedni magát és egy gyermek szemével képes látni a világot. Ez az este még emberibbé változtatta őt a szememben és még inkább közelebb került hozzám. A film vége előtt elhagytuk a termet, így nem láttuk sem az elejét, sem a végét, de soha senki nem tudta meg, hogy Michael Jackson ott volt.”
Később azt mondta nekem, hogy ez volt élete egyik legszebb estéje, majd ugyanezt mondta az édesanyjának, Frank -nek és másoknak is. Egyértelmű, hogy nagy hatással volt volt rá az esemény. Úgy egy héttel később Michael meghívott az otthonába engem és a családomat vacsorázni. Elmagyaráztam neki, hogy mi csak kóser ételeket eszünk, ezért külön kóser ételszállítóról gondoskodott. Csak az alatt a vacsora alatt tudatosult bennem igazán hogy mennyire félénk is ez az ember. Ahogy ott ültünk együtt, majdhogynem lehetetlennek tűnt elképzelni őt mint szupersztárt. Olyan nagyon hétköznapinak tűnt. De még a saját otthonában is félénk maradt és feltűnt az is, hogy mennyire nem szeret a középpontban lenni. Ha őt nézik az emberek, úgy érzi bírálják, ítélkeznek és rögtön hallgataggá válik. Ez valószínűleg azért volt, mert meg volt róla győződve, hogy az emberek furcsa szerzetnek tartják és azért nézik. Aztán, ahogy a vacsora végén felálltunk az asztaltól, Michael magáról megfeledkezve elkezdte az egyik dalát dúdolni, és a gyönyörű hangja ráébresztett, hogy micsoda végtelen tehetség lakozik benne. Persze, amikor észrevette, hogy mind mozdulatlanul állva őt hallgatjuk, rettenetesen elpirult és zavarba jött. Hálaadáskor Michael meghívott bennünket egy nyilvános moziba, a „Toy Story” vetítésére. Mi akkor érkeztünk amikor a film már elkezdődött és minden sötét volt. Én a Michael mögötti sorban ültem, és végig hallottam ahogy Michael önmagáról megfeledkezve hangosan kacag a gyerekekkel együtt az egész film alatt. Először gyerekesnek gondoltam, hiszen én csak a gyerekeim miatt ültem végig a filmet, de aztán már-már megirigyeltem a felszabadult, őszinte nevetését. Irigyeltem, hogy felnőtt létére így el tudja engedni magát és egy gyermek szemével képes látni a világot. Ez az este még emberibbé változtatta őt a szememben és még inkább közelebb került hozzám. A film vége előtt elhagytuk a termet, így nem láttuk sem az elejét, sem a végét, de soha senki nem tudta meg, hogy Michael Jackson ott volt.”
(Forrás: The Michael Jackson Tapes)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése