Michael: Tisztán emlékszem... Volt, hogy az utcákat jártam, embereket szólítottam le mert beszélgetni akartam. Barátokat akartam.
Rabbi: Mikor volt ez?
Michael: A Thriller album megjelenése után.
Rabbi: Akkor már te voltál a legnagyobb sztár az egész világon, és mégis...
Michael: Igen, beszélgetni akartam. Annyira magányos voltam, odafönt sírtam a szobámban és azt gondoltam „Kész, ennyi, megyek és megpróbálom”, és lementem az utcára, megállítottam az embereket és emlékszem, kérdeztem tőlük „Leszel a barátom?”
Rabbi: Gondolom meglepődtek...
Michael: Igen, azt mondták „Úristen, Michael Jackson!”én meg „ Ó istenem, ők is azért lesznek a barátaim, mert én vagyok Michael Jackson? Csak mint emberi lény, nem vagyok elegendő??” Én csak beszélgetni akartam. Ők meg mind csak autógrammot akartak, fényképet akartak...nem érdekelte őket, a lelkem. Csak a híresség akit láttak bennem.
Rabbi: Végül sikerült?
Michael: Igen sikerült. Elsétáltam a parkba, ahol gyerekek játszottak, hintáztak meg ilyesmi.
Rabbi: Ekkor jöttél rá, hogy a gyerekek a megoldás? Hogy ők azok, akik emberként kezelnek, nem pedig világsztárként?
Michael: Igen. Így igaz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése