Pofa be amíg Michael Jackson-t gyászolom, vagy szétrúgom a segged!

Kb. 12.000 napot töltöttem -eddig- ezen a Földön és Michael  Jackson, és a zenéje midvégig része volt a világnak, amit én ismertem. Még soha nem voltam ilyen szomorú egy „sztár” halála miatt. Most már tudom, miért mennek  az  emberek Graceland-be.  Most  már  tudom,  miért  visznek az emberek virágot a Central Parkba John Lennonnak. Ahogy egy barátom Ronnie, mondta: „ A legcsúcsabb csávó halt meg ma.” Nem õ az egyetlen, aki ezt a nézetet vallja. Michael Jackson úgy végezte a dolgát, ahogy senki más, semmi mást a Földön. Az összes szarság, a plasztikai mûtétek, a molesztálós-ügyek, meg a gyerek-lóbálás, nem érnek semmit ahhoz képest, amit akkor éreztem,

amikor elõször láttam, ahogy a Moonwalk-ot csinálja. Az összes szarság nem érnek semmit ahhoz képest, amilyen hatással a zenéje volt rám. Egyszerûen fogalmazva, a zenéje boldoggá tett ENGEM. Sokaktól hallottam  kommentket, hogy Michael Jackson miatt  igazán szomorúnak

lenni igazából teljesen „jogtalan” és „nem igazi”. Tudnék ezzel vitatkozni, de elõbb, akik ezt állítják azt javaslom, kezdjék a Man in the Mirror-al, nézzenek magukba, és változtassanak a dolgokon- addig nem veszem  õket komolyan. De most õszintén. Azóta nem húzom fel magam ha valaki hülyén viselkedik, nem akarom mingyárt megverni, mert eszembe jut a dal:”ha azt akarod, hogy a világ megváltozzon, nézz magadba és elõször magadon változtass. Nincs másra szükséged csak szeretetre.” Például egy haverom azt mondta: „Miért vagy szomorú, tesó? Az a csávó is csak egy olyan nigger volt mint te meg én. Az emberek meghalnak.” - na õt se vertem össze rögtön. Miért  vannak az emberek úgy oda Michael  Jackson miatt, amikor annyi  minden fontosabb dolog van a világon? Mindig vannak fontosabb dolgok a világon. Például egy pár csávó a lehetõ legkevesebb ütésbõl próbál beletalálni egy pici lyukba. Vagy az emberiséget szolgáló (ha haha) verseny amit úgy hívnak hogy „Futball Super Kupa”.  Vagy az  is  például,  hogy Heidi  Klum  szupermodell  az  aktuális  férjével balhézik a gyerekelhelyezésrõl. És- te jó ég - igazi érzelmeket muttattál amikor a Lost- ban meghalt John?! De hát az csak egy kibaszott sorozat, te idióta! Miért nem olvasol valami esszét inkább az emberiség jövõjérõl? Elvégre vannak fontosabb dolgok a világon, nemigaz? Az alapgondolat  tehát  az, hogy minden komolytalan ha az  nem az „emberiséget szolgáló  jóról” szól.  Ez is  egy vélemény. De akkor  jobb, ha  a saját  életedre is kivetíted ezt a nézetet. Mert TE leginkább SAJÁT MAGADDAL törõdsz, ahogy mi is, akik gyászoljuk MJ-t, mi is magunkkal törödünk. S amíg élvezzük az élet nyújtotta apró örömöket, nem érdekel igazán a háború, meg az éhezés. Légy õszinte és valld szépen be. Szóval BELÕLEM érzelmet vált ki egy-egy sportesemény, film, zene, és naná, hogy Michael Jackson is. Valaki, aki szórakozást, kikapcsolódást nyújtott ÉS NEVELT amióta csak az eszemet tudom. Azt  kérdezik tõlem:  Miért  nem gyászoljuk úgy a „fontosabb” haláleseteket  mint ahogy ezt? Kérdezem én, mi van ha meghal az édesanyád, és az emberek azt mondják „Miért sírsz? Az emberek meghalnak! Mitõl olyan fontos ember a te anyád? Miért nem sírsz inkább   a   Darfur-ban   meghalt   katonák   miatt?   Vagy   a   fiainkért,   akik   Irakban harcolnak Vagy a nap mint nap legyilkolt ártatlan gyermekekért?„ És mindjárt meg is magyarázom: Egy ember halála nem hasonlítható több ezer ember halálához, igaz? Hát persze, hogy igaz, de akkor is az a TE ANYÁD, és téged Õ érdekel, nem pedig olyan akivel nem volt semmilyen kapcsolatod. Az én szomorúságom MJ miatt az éltemre gyakorolt hatásából ered. Persze, sosem cserélte ki a pelusom, meg nem õ tett ételt a számba, ezért össze sem hasonlítható az anyámmal, és a fájdalmam se. De MJ rávett, hogy kipróbáljam a moonwalkot, rávett, hogy hangosan énekeljem a dalait, rávett, hogy hónapokig könyörögjek az anyámnak egy Thriller-dzsekiért  – amit persze meg is kaptam- késõbb a csillogós zoknit és két Michael Jackson babát is. Néztem és csodáltam a tehetségét kiskölyök korom óta a mai napig, egész életemben, amióta az eszemet tudom. Elgondolkodtam a dalszövegein és hiszem, hogy ezzel Õ IS formálta a személyiségem. Jobb ember lettem MIATTA. Szóval  tényleg olyan  nevetséges gyászolni  valakit  aki  30  éven keresztül  örömet szerzett NEKEM? Garantálom  neked, hogy életedben legalább  egyszer  lesz  olyan „sztár” akinek a halála elszomorít majd. De garantálom azt is, hogy az illetõ közel sem lesz olyan mint Michael Jackson volt. Szóval ha valaki szomorú, hagyd békén. Ne tudd jobban mit érez a másik, vagy mit nem. Michael Jackson meghalt és én szomorú vagyok.

(Forrás: WhatRickyThinks)